Levél

Drága Barátnőm!

Nagyon boldog vagyok, mióta megosztottad velem az örömhírt. Persze számítottunk rá, de most folyton mosolygok, ha eszembe jut, hogy hamarosan babázni fogsz te is.
Szeretném, hogy minden....MINDEN rendben legyen.
Elmondtad, hogy (a tapasztalatok hatására) te inkább szülőotthonba szeretnél menni. Egy évvel fiatalabb énem biztosan egyetértene veled. A szülés lehet fájdalommentes, lehet eufórikus, ogazmikus, csillámpónis élmény. Miért is ne? Miért ne lennénk képesek rá?
Most, az események után, lebeszélnélek róla. Tudom, hogy milyen vagy, és magamat is ismerem.
Nem hiszem el, teljesen  kizártnak tartom hogy segítség nélkül egy magunkfajta halandó képes legyen egyedül szülni. Megtörtek? Teljesen kiirtották belőlem, az efféle ábrándokat. Nekem csak egy számít: a baba legyen egészséges. Ha egy kórház kell hozzá, műszerekkel, sebészekkel, inkubátorokkal, akkor úgy. Engem már nem vezetnek meg a jószagú, földöntúli szülésélményekkel. A legrosszabb nem a fájdalom lesz. Nem lesz visszaút. Azt az érzést, hogy csak rajtad múlik a a baba élete épelméjűsége mikor éppen magad is az őrület végkimerültség, élet, öntudatvesztés határán vagy, nem szeretném, hogy valaha is megtapasztald.
Fognám a kis elkábított tested, elrepíteném a világ legjobb sebészéhez, (aki nőgyógyász is)..kivágná a babát majd gyorsan összevarrna, hazarepítenélek, otthon lennétek. Csak te és ő, meg akit még szeretnél. Mindenki kipihent lenne, vidám és egészséges.
Mivel ezt megtenni nem tudom, a legjobbakat kívánom. Lesz mivel küzdeni, de erős vagy hozzá. Nem szólok bele. Veled nevetek ha boldog vagy, sírok, ha bánat ér.
Maradok egyszerűen
A barátnőd