Egyszerűen így alakult.
Mikor megszületett egyből elvitték. Odaállt a gyerekorvos a fejemhez, a kezében egy kis csomaggal, és azt mondta, nincs nagy gond, de muszáj elvinniük, hogy megfigyeljék. Kértem, hogy legalább az arcát mutassa meg.
Eltelt egy kis idő, engem felvittek a gyerekágyas osztályra. Mindenkinél ott volt a babája, csak az enyém nem volt sehol.
Mikor elmentem, hogy megnézzem az inkubátorban, le voltak kötve a kezei, és a fejét is bebugyolálták. Azt mondták nagyon harcias kis
Akkor éppen békésen aludt.
Másnap kaptam csak meg. Azt hittem elbőgöm magam. Nagyon hiányzott, ugyanakkor iszonyatosan féltem attól, hogy valamit elrontok, leejtem, megfojtom...
Végig üvöltött. Amikortól megkaptam 10 perc elteltével, egészen 4 hónapos koráig, folyamatosan üvöltött.
Most azt mondják rá, ha találkozunk valakivel az utcán/boltban, hogy csodálatos gyerek.
Huncutul mosolyog, barátkozik, kiegyensúlyozott. És gyönyörű.
Ha a nagyszülőkkel tölti a hétvégét, nincs belőle hiszti, sírás, kapálózás. Mosolyog mikor meglátja őket, és akkor is, mikor viszontlát minket.
Valamit elrontottam. Szeretném helyrehozni.
Vajon, ha nem így alakul az az első nap az életében, akkor is végigüvöltené az első hónapokat?
Akkor is sírva ébredne az alvásokból?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése